RÉSZVÉTELI FÓRUM II. NEGYEDÉV

2020. január 21-én került sor a Belső városrész részvételi fórumára, melynek a már megszokott módon a Civil Közösségek Háza adott helyet. A beszélgetés kezdetén Szerecz Gábor célterület felelős – közösségfejlesztő köszöntötte a jelenlévőket és bemutatta Maurer Krisztinát, mint a Belső városrész új célterület felelősét majd ismertette az alkalom napirendi pontját.

A megbeszélés a már megvalósult programoknál tapasztaltak átbeszélésével kezdődött. Elsőként a Reménysugár Kulturális Egyesület kulturális szervezője számolt be az eddig megvalósult programokról. Ebben vázolta, hogy alapvetően egy női programként indult el a rendezvényük, de természetesen nem zárja ki, hogy férfiak is ellátogassanak a programra. Sikeresnek értékelte a programot, de megemlítette, hogy szeretnének nyitni a fiatalabb generáció felé is.

A Német Kör folytatta a tapasztalatok feltárását, valamint röviden bemutatkozott. Programjaik elég specifikusak és nehezen tudják bevonzani, főleg a fiatalabb generációt. Felmerült ötletként egy közös program létrehozása a Gubanc műhellyel, ahol a két szervezet közösen mutatkozna be az érdeklődőknek.

Szerecz Gábor elmondta, hogy ezek a részvételi fórumok megadhatják a lehetőséget, hogy a szervezetek becsatlakozzanak egymás programjába, illetve, hogy felvegyék egymással a kapcsolatot. A Német kör képviselője felvetette, hogy nagyobb segítséget várna el a megvalósítótól és a HACS-tól a közönségszervezés tekintetében is. Szerecz Gábor elmondta, a programok megszervezése és az érdeklődök bevonása elsősorban a szervezet feladata.

A Reménysugár Kulturális Szervezet segítséget szeretne kérni a PKK munkatársaitól, hogy minél nagyobb felületen reklámozzák a programokat. Felmerült ötletként a PécsPont-ban való reklámanyag kihelyezése is, amely egy összesített formában mutatná be az adott hónap programjait. A Pécsi HACS részéről támogatást fogalmaztunk meg annak tekintetében, hogy az információs pontokon kihelyezésre kerülhet bármely olyan anyag, amely az arculati elemeknek is megfelel. Szerecz Gábor rámutatott, hogy a szervezés a szervezetek feladata. Barkóczi Szabina a PKK részéről kifejtette az ezzel kapcsolatos álláspontot. Megemlítette, hogy több módja van annak, hogy a programokat népszerűsítsék. Garantált célközönség biztosítására nincs módjuk, de több felületen is lehetőség van reklámozásra. Például internetes felületen és az írott sajtóban is van lehetőség a programok bemutatására, valamint a reklámanyagok elkészítésében és sokszorosításában is segítenek, ha van rá igény. A HACS részéről ismételten megjegyzésre került, hogy ezek a fórumok szintén alkalmasak arra, hogy a programokat reklámozzák egymás között a szervezetek, valamint, hogy a jövőben minél többször felvehessék egymással a kapcsolatot.

A következő hozzászóló Bolla Zsolt a Mathias Rex Alapítvány képviselője volt. Elmondta, hogy az elhangzottakat hasznosnak tartja, mivel ők még előtte állnak a megvalósításnak. Egyetért azzal, hogy a szervezeteknek sok esetben nehéz elérni egy szélesebb körű réteget, mivel nincs tapasztalatuk a terjesztésben, a kommunikációban, hiszen nem erre jöttek létre. Felmerült javaslatként egy Facebook csoport létrehozása a Zöld Híd Alapítvány munkatársától, mely tartalmazná a megvalósító szervezeteket. Igény merült fel a részvételi fórumon résztvevőktől, hogy esetlegesen a HACS vállalja el ezen csoport létrehozását. Szerecz Gábor emlékeztette a résztvevőket a már korábbi fórumokon elhangzottakról, mely szerint a HACS feladata a pályázat előkészítési szakasza volt, a megvalósítási folyamatokat a PKK (Pécsi Kommunikációs Központ) végzi. Barkóczi Szabina ismételten bíztatta a jelenlévőket, hogy használják a különböző hirdetési felületeket a programok népszerűsítésére. Szerecz Gábor elmondta, hogy a közel 1100 programot több, mint 90 szervezet valósítja meg, és sajnálatos módon ezeken a fórumokon kis számuk jelenik meg.

A Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületétől megjelent programkoordinátor felvázolta, hogy a pécsi csoportban történt személyi változások miatt látogatott el a rendezvényre. Ezzel kapcsolatban hivatalos tájékoztatást kértünk a szervezettől, valamint személyes egyeztetést javasoltunk a változások miatt. Ezek után a Zöld-Híd Alapítvány mutatkozott be röviden. A programjaik csak a következő negyedévben valósulnak meg, így nincsenek konkrét tapasztalataik, viszont megjegyezte, hogy a PKK-val való eddigi kommunikációjuk jó. A Csorba Győző könyvtár részéről a megjelent képviselő jelezte, hogy nem ezen a célterületen lesz a programjuk, de mivel még nem volt ilyen fórumon, ezért mindenképpen érdemesnek látta eljönni.

Felmerült két szervezet részéről, hogy közösen is megvalósíthatók lennének-e a programok azáltal, hogy megkeresnék a közös pontokat.
A szervezetek megkapták a szükséges tájékoztatást a hozzájáruló nyilatkozatok tekintetében.

Felvetődött, hogy a roll-up, mint arculati elem helyettesíthető-e esetlegesen kivetítővel, mivel előfordulhat, hogy egy nap több rendezvény van. Elmondható, hogy minden esetben a megvalósító, tehát a PKK feladata egy rendezvény lebonyolítása, így az ezekkel járó esetleges nehézségeket meg fogják oldani.
Végezetül felkértük Barkóczi Szabinát, hogy mondja el azokat a fontosabb pontokat, amiről esetlegesen nem esett szó. Röviden elmondta, hogyan veszik fel a kapcsolatot egy szervezettel egy adott program, esemény előtt, majd pontokba foglalta a teendőket, folyamatokat.