KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2018 JÚLIUS

A célterület negyedik közösségi beszélgetésén a már előzőleg megismertek mellet új szervezetek is részt vettek.

A célterület felelős – közösségfejlesztő köszöntötte a résztvevőket. A napirendi pontok szerint haladva a közösségfejlesztő elmondta, hogy a közösségi interjúkra szeptembertől kerül sor. A résztvevők beszámoltak a nyári programjaikról, valamint a közösségfejlesztők kérték, hogy lehetőség szerint a következő közösségi beszélgetésre írják össze a programterveiket.

Ezt követően a közösségfejlesztők közreműködésével a résztvevők kitöltötték a lakossági megkérdezés kérdőívét.

A közösségfejlesztők felkérték a jelenlévőket, hogy a nagyobb rendezvényeikről tájékoztassák őket, hogy a projektben megvalósuló tevékenységekkel részt tudjanak venni az eseményeken.