A I. Belső-Városrész célterület decemberi közösségi beszélgetésére a Civil Közösségek Házában került sor. A közösségi beszélgetésen többek között a Zöld-Híd Alapítvány, a Baranya-Sakk Egyesület képviselője, valamint a Szabad Pécs internetes hírportál szerkesztője vett részt.
A közösségi beszélgetés kezdetén a célterület felelős közösségfejlesztő köszöntötte a résztvevőket, valamint bemutatta a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület közösségfejlesztési csoportvezetőjét a résztvevőknek, majd ismertette a projekt állását, valamint elmondta a kérdőívek és az interjú jelenlegi helyzetét.
A közösségi interjúk tekintetében, célterületenként 30 darab interjú kitöltése szükséges, annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kapjunk a célterület közösségi életének pozitív és negatív létéről egyaránt.
A bevezetés után a Baranya-Sakk Egyesület képviselője bemutatta a szervezete tevékenységét, majd elmondta a programjavaslatait, amit több célterületen is szeretne megvalósítani, ezek után továbbította a programjavaslat űrlapot a célterület felelős – közösségfejlesztőnek.
A résztvevők részéről felmerülő kérdéseket a projekttel kapcsolatban a közösségfejlesztési csoportvezető válaszolta meg.
A Zöld-Híd Alapítvány képviselői bemutatták szervezetük tevékenységét és az eddig megvalósított programjaikat, majd egyeztetés zajlott, ahol bemutatták azokat a Pécsen működő szervezeteket amiket ismernek.
A közösségi beszélgetés során a programjavaslat űrlap egyeztetése következett. A programjavaslat űrlappal kapcsolatban több hasznos kérdés is megvitatásra került, amely elsősorban az időbeosztás és a programok, valamint azok részleteivel voltak kapcsolatosak.
A célterületen a közösségi beszélgetés időpontjáig programjavaslat űrlap nem került beadásra, viszont több ötlet született a közösségi beszélgetés, valamint egyéni tervezések során.
A célterület felelős – közösségfejlesztő felkérte a szervezetek képviselőit, hogy azokról a rendezvényeikről és egyéb programjairól értesítsék a közösségfejlesztőket, ahol lehetőség adódik kérdőíves felmérést végezni.
A résztvevők a közösségi beszélgetés során több programramjavaslatot is megosztottak. Közöttük szerepelt gyermekprogram, kiállítás, kulturális tevékenység, valamint nagyobb rendezvények, mint például fórumok és egyéb közösségi találkozók.